Az ismeretlenből jelentem

•

felfedezők, kalandorok, utazók könyveihez készített illusztráció sorozat és kiállítás

--------------------------------------------------------------------------

Report from the unknown

illustration series and exhibition for books by explorers, adventurers and travellers.

Az Acre

"Az éjszakát egy centróban töltöttük, ahol az újesztendő megünneplésére összegyűlt egy csoport ültetvénymunkás. Az egyetlen szobából álló viskót oszlopokra építették, hat lábbal a talaj felett: a brazíliaiak bölcsen elkerülték hogy a földön aludjanak.
E hely közelében élt a legszebb nő akit valaha is láttam. Brazíliai félvér volt, hosszú, selymes fekete hajjal, tökéletes arcvonásokkal és a legragyogóbb alakkal. Nagy fekete szeme magában is elég lett volna, hogy elkárhoztasson egy szentet, hát még a trópusi vadon lobbanékony latinjait! Úgy hallottam, hogy nem kevesebb mint nyolc férfit öltek meg érte, és ezekből egyet vagy kettőt ő maga saját kezűleg szúrt agyon. Valóságos női ördög volt, élő típusa a regényekben és filmekben szereplő "vadon lányának", még ránézni is veszedelmes volt. Addig tizenkét férfié volt, és valószínűleg még többé lesz."

Percy Harrison Fawcett - A Mato Grosso titka 1906-1924

Bellye

"1944 októberében jártam utoljára Bellyén.
Akkor már sötétre borult az ég szegény hazánk fölött, egyre közeledett a front. De a bellyei ősvadon még szelíd vénasszonyok nyarában, nyugalmas békességben hallgatódzott. Elcsendesedett már a szarvasbőgés, utolsó ökörnyálfonalak szállongtak az ősz eleji levegőben.
Hanem felettünk, a magas kékségben, apró ezüstvillanások szálltak egymás után, szinte láthatatlan magasságban dorombolt a Pest felé irányzó bombázók özöne.
A bellyei szarvasok megsegítésének problémája háttérbe szorult.
Fontosabbá vált immáron saját magunké..."

Széchenyi Zsigmond - Ünnepnapok 1960

Kevir

"Halálos csönd, zavartalan béke és nyugalom fogott körül bennünket, nem hallunk egy hangot sem, még éjjeli madarak sikongását sem halljuk a távolban, sőt még Nevenk is, aki pedig mindig talál megugatni valót, némán, összekuporodva hever a tevék mellett. Ezen a vidéken teljesen hiányzik a szerves életnek minden jele, ez már a halál, az enyészet és a pusztulás birodalma. Valamerre csak nézünk, kopár és terméketlen sivatag vesz körül bennünket s nem hallunk egyebet csak a tevék őrlőfogainak egyhangú csikorgását, vagy a tábortűz halk pattogását. Két társam is hallgat, s ha néha meg is szólalnak, a hangjuk fojtott és tompa, mintha félnének megtörni a végtelen sivatag néma csöndjét.Hiába figyelünk feszült érdeklődéssel hogy nem hallunk-e valamerről kolompzúgást; -ezen az éjszakán nem utazik karaván a pusztában. Csak a hold szelíd fénye árad szét kísérteties világgal a csöndes pusztaság fölött..."

Sven Hedin - Utazás a rejtelmes India felé 1905

khivai kán

" Most a kán kérdezősködni kezdett utazásom célja felől, s hogy milyen benyomást tettek reám a turkománok, a nagy sivatag és Khiva. Azt feleltem, hogy sokat szenvedtem, de a hazret-i dzsemál mubárek (áldott szépség) látása által dúsan meg vannak jutalmazva szenvedéseim; köszönöm Allahnak hogy ezen rendkívüli szerencsében részesültem, s azt hiszem miszerint a kiszmet (fátum) ezen kegyét jó előjelnek tekinthetem utam továbbfolytatására. (...)
Azt is kérdezte tőlem, hogy mennyi ideig szándékozom itt maradni, s el vagyok-e látva az utazáshoz szükségesekkel. Én azt feleltem, hogy előbb meg akarom a kánság áldott földében nyugvó valamennyi szentnek sírját látogatni, csak azután fogom utamat folytatni; arra nézve, vajon el vagyok-e látva a szükséges kellékekkel, azt válaszoltam, hogy mi, dervisek, efféle földi kicsiségekkel nem gondolunk. Az a nefesz (szent lehelet), amit pírem (rendőrfőnököm) útravalóul adott, képes négy-öt napig minden táplálék nélkül életben tartani, s nekem nincs egyéb kívánságom, mint az, hogy százhúsz esztendeig éltesse az Isten őfelségét.
Úgy látszott, szavaim tetszésben részesültek, mivel ő királyi felsége méltóztatott kegyelmesen meghagyni hogy húsz aranyat és egy derék, izmos szamarat adjanak nekem. (...)
Amint haza siettem, az előudvarokban és bazárokban hullámzó nép mindenütt tiszteletteljes Szelám alejkummal üdvözölt. Csak akkor vettem szabadon lélegzetet, midőn cellám négy fala között egyedül voltam, s nem kis megelégedésemre szolgált, hogy az a szörnyű, kiélt kán, akinek minden arcvonása a kimerült, tompa elmű s embertelen zsarnok hű képét ábrázolja, irányomban kivételesen jó volt, s most már, amíg időm engedte, háborítatlanul járhattam-kelhettem a kánságban. Egész este előttem lebegett a kán alakja, mélyen beesett szemével, ritka szakállú állával, fehér, halvány ajkaival s rezgő hangjával. Mily szerencse az emberiségre nézve - gondoltam gyakran magamban -, hogy a sötét, babonás hit ilyen zsarnokok vérszomjának s hatalmának korlátokat tud szabni. "

Vámbéry Ármin - Dervisruhában közép-Ázsián át 1865

A kirgizek I.

"Az Urál folyó, a Káspi és Aral tó, a Szir -darja és Irtis folyók közt az óriási Kirgiz steppe terül el. Kirgizek csekély számmal lakják de farkas, róka, antilop, nyúl s egyéb állat szerte-széjjel csatangol rajta.
A kirgizek, kik közt a következő évek nagy részét töltöttem, félig vad, de jóravaló, egészséges és jókedélyű nép. Pusztabeli magányos életökkel megelégedve, rajonganak a szabadságért s semmiféle fönhatóságot el nem tűrnek.
Rajongással szeretik a pusztát, mely nekik szép és változatos. Miként a tenger, a steppe is nagyszerű is imponáló, de egyúttal rendkívül egyhangú és mélabús.
A kirgiz e monoton pusztaságon is otthon van, még éjjel is bámulatra méltó módon tájékozódik rajta és éleslátása minden képzeletet felülmúl. Ő felismeri a szemhatáron feltűnő ló színét, mielőtt mi még csak észrevennők a lovat magát, s amely kocsit kitűnő messzelátónkkal is csak kicsi pont gyanánt látunk, arról ő biztosan megmondja, közeledik-e avagy távolodik.
Amint a nap letűnt, a bíborfény ibolyává és világoskékké változik, amely néhány perc múlva a sötétebb árnyalatok gazdag fokozatán át az éj sötétjébe megy át.
De az éjszakák nem nagyon sötétek, a tiszta levegőben a csillagok villanyos lámpákként ragyognak s a hold ezüstfénye ömlik el a kirgizek mélabús hazájában."

Sven Hedin - Ázsia sivatagjain keresztül 1893

A kirgizek II.

" Mielőtt a Pámírnak búcsút mondanánk, még a kirgizekről kell megemlékeznem, kik között oly soká időztem. (...)
Csöndes s egyforma a kirgiz élete, egyik év olyan, mint a másik, a foglalkozásban és vándorlásokban nincs semmi változatosság. Semmi sem változik, csak a kirgiz haja s szakálla őszül s gyermekei új jurtát ütnek. Végre ő is a szent sírba kerül, s a hóhegyek tövében nyugszik, melyek között ő és ősei örömtelen, de egyúttal gondtalan életüket töltötték.
Ez az egyhangúság okozta, hogy jelenlétem nekik kellemes változatosságot okozott. Még sohasem volt alkalmuk hogy egy 'frengit' (európait) közelről láthassanak s hogy érthetetlen foglalkozásait megfigyelhessék. Sehogy sem bírták felfogni, miért kell nekem minden egyes jégárt felkeresnem, s miért kell köveket gyűjtenem, mert nekik mindaz amit én fáradtsággal gyűjtöttem, oly közömbösnek s érdektelennek látszott. Vajjon sajnálkoztak-e távozásomon, nem tudom, mert szívök rideg, melegebb érzelmek iránt nemigen fogékony. A hideg, zord, fukar természet, melyben élnek, nem alkalmas arra, hogy ily érzelmeket keltsen.
S midőn október 9-én tőlük búcsút vettem s ők soká távozó karavánom után néztek, alighanem azt gondolták magukban:
- honnan jött, hová megy s mit akar itt? "

Sven Hedin - Ázsia sivatagjain keresztül 1893

Lambert

"Újabb óra telt el. Egész napnak, sőt egész hétnek tűnt számunkra ez az óra. Az idő tovább romlott, többször ködhullámokba és szélsodorta repülő hófelhőkbe kerültünk. Még az én "harmadik tüdőm" is kezdte felmondani a szolgálatot, torkom kiszáradt, szomjúság gyötört. A mély hóban sokszor annyira kimerültünk, hogy négykézláb kúsztunk előre, Lambert egyszer hátrafordult és mondott valamit de nem értettem. Valamivel később ismét megszólalt, bár sötét szemüvege és az arcára kent vastag szélvédő-krém miatt nem sokat láttam a vonásaiból, annyit megállapítottam hogy szélesen mosolyog. Ezúttal jól megértettem a szavait.
- Ca va bien! - ezt mondta.
- Ca va bien! - feleltem.
Pedig nem volt igaz. Nem ment jól a dolog s ezt mind a ketten tudtuk. De hát miköztünk már ilyen volt a viszony. Ha jól mentek a dolgok, akkor Ca va bien, ha nem mentek jól, akkor is Ca va bien."

James Ramsey Ullman - A Himalája fia ( Tenzing önéletrajz ) 1955

A nagy homoktenger

"A gebli még öt napig dühöngött! Amióta Egyiptomban meteorológiai intézet működik, még sohasem jegyeztek fel kilenc napos déli szelet.A sivatagjáró beduinok sem emlékeztek ilyen természetű tüneményre.
Tán hajdanában, 2500 évvel ezelőtt, ugyanilyen, szűnni nem akaró hőhullám okozta Kambyzes perzsa király hadseregének vesztét, amikor Dalla felől kiindulva, Sziva-oázis, a híres Jupiter-Ammon orákulum székhelyének elfoglalására indultak. A legenda szerint a perzsák magukkal vitték a Nílus-völgyében zsákmányolt templomkincseket, de az istenek forró homokvihart támasztottak, amely elfödte az idegen hódítókat. Egyetlen emberük sem menekült a Nagy Homoktengerből, egyikük sem érte el Szivát és hírmondójuk sem tért vissza a Nílus-völgybe."

Almásy László - Levegőben...homokon...1935

Rest

" De meg a város is egészségtelen fekvésű. Mocsarak, pocsolyák veszik körül mindenfelől, buja vízi növények burjánzanak körülöttük és temérdek béka kuruttyol. Éjjelente sakál és hiéna-falkák vonulnak végig az utcákon. Dögre vadásznak. Panaszos, hátborzongató üvöltésük megrontja éjszakai nyugalmunkat. Télen az éhség még a tigrist is odacsábítja a város szélére hogy elcsípjen magának egy-egy birkát.
Rest városának és környékének éghajlata olyan gyilkosan egészségtelen hogy talán sehol a világon nincsen párja. Évről-évre pusztító lázak tizedelik a lakosságot. Néhány éve ötezer embert ragadott el a járvány egyvégtében a városban. Nem jutott idő a halottak eltemetésére, a holttesteket bedobálták a mecsetekbe s ott a nyári hőség elvégezte a többit. Az utcák tele voltak heverő tetemekkel, nagy elégedettségére a kóbor ebeknek, hollóknak és keselyűknek. Éjszakánként emberhúson lakmároztak a sakálok. "

Sven Hedin - Első utam Ázsiába 1885

Feisal

"...végül visszakerültünk a Hamdhoz, Kurnánál és bár ennek agyagmedrében csak sár volt, elhatároztuk hogy itt letáborozunk.
Mialatt erre készülődtünk, hirtelen izgalom támadt. Odább keletre legelő tevéket láttak és a Dzsuhejna erélyesebb legényei odaözönlöttek, elfogták a tevéket és behajtották őket. Feiszal dühöngött és rájuk kiáltott, hogy hagyják abba, de azok túlságosan izgatottak voltak és nem hallották. A puskájához kapott és rálőtt a legközelebbi emberre, aki ijedtében lefordult a nyergéből, úgyhogy a többiek is megálltak. Feiszal maga elé szólította őket, vezetőikre rávert a lovaglóvesszőjével, elkobozta a lopott tevéket és a tolvajok tevéit is, amíg az egész számadás ki nem kelt. Aztán visszaadta az állatokat a Billi törzsből való tulajdonosaiknak. Ha nem ezt tette volna, akkor ez az eset magánháborúba bonyolította volna a Dzsuhejnát a Billivel, holott mi azt reméltük, hogy az utóbbiak majd holnap szövetségeseink lesznek, mert ellenkező esetben megakadályozhatták volna továbbhaladásunkat Vedzs felé. Sikerünk az ilyen apróságokon múlt."

T.E. Lawrence - A bölcsesség hét pillére 1919-1922

Az éjszaka

"Végre komor, érett s teljes az éjszaka. Végtelen és hatalmas. A felhők is eltakarodnak és a csillagok megmérhetetlen magasságokba húzódnak hátra. A havas eggyé és áthatolhatatlanná folyik össze. A csend nyomasztó. A pásztorok tüze elszomorodik, mintha megszidták volna, fokozatosan elhalványodik, gyengül és az utolsó lángocska is semmivé pattan. A vörös parázs még sír egy ideig a ráhulló harmat alatt, majd az is elalszik. Éjfél körül lehet, a havas kábultan alszik. Nem sokáig tart azonban az álom tudatlan önkívülete, alig verődik az arcokon az első meleg mosoly, édesedik meg a nyál a szájakban, a jeladó farkas a szirten hosszú pofáját beletartja az éjszakába és felüvölt:
- Lehet ölni menni!..."

Nyírő József: Havasok könyve - Havasok könyve 1936

Teheránból az ismeretlenbe

"Nem állhattam meg hogy még egyszer vissza ne forduljak. A nap még lándzsányi magasra volt , amint a keletiek mondják, és sugarai nem csak Teheránt hanem Abdul Ázim sah kupoláját is beragyogták. Teheránban ez időben már a természet is virágzik s meg kell vallanom hogy e város mely a múlt évben odaérkezésemkor oly kellemetlen benyomást tett rám most elragadó szépnek tetszett. E tekintettel Istenhozzádot mondtam a szép európai civilizáció legszélső előőrsének, hogy oda menjek ahol a vadság s barbárság szélsőségeit fogom találni. Mélyen meg voltam hatva s hogy társaim észre ne vegyék megilletődésemet, gyorsan befordítottam öszvéremet a hegyszorosba, melynek falára már fel láttam írva e sötét jelmondatot: Lasciate ogni speranza!"

Vámbéry Ármin - Dervisruhában közép-Ázsián át 1863

Zarzura

" Zarzura, a legendás 'elveszett oázis' az utolsó évszázadokban sokat szerepelt az egyiptomi-és fezzani-oázisok lakóinak mondakörében. Egyiptomban is meg Fezzanban is azt állították, hogy a Libyai-sivatag kellős közepén van egy rejtett oázis, amelyet ismeretlen törzsű 'feketék' laknak. Tény és való hogy az egyiptomi oázisokat ismételten megtámadták ezek az idegenek, akik nyugat felől a Libyai-sivatag belsejéből jöttek és oda vonultak vissza. Az egyiptomi oázisok arab lakói állítólag többízben üldözőbe vették a támadókat, de mindannyiszor azzal tértek vissza hogy nyomukat vesztették, oly távol a sivatag belsejében, ahonnan amúgy is visszafordulásra kényszerültek volna, mert hiszen tevéikkel nem folytathatták útjukat a határtalan végtelenségbe.
A Zarzura körüli titokzatos elbeszélések és híresztelések közül azok bizonyultak a legmegbízhatóbbaknak amelyek arról szóltak, valahol az egyiptomi Dachla és fezzani Kufra-oázis között hatalmas hegyvidék terül el és hogy ennek a három völgyét lakják a fekete rablók. Zarzura-oázist ezért a " feketék völgyei " néven is emlegették. "

Almásy László - Levegőben, homokon 1937

1908 július Jakuck

"..Emellett néhány feledthetetlen napot töltöttem el Olenin konzervátorral a városi múzeumban. Amióta utoljára itt jártam, nagyon megszaporodott a múzeum gyűjteménye. (...) A legérdekesebb azonban egy tigris koponyája és bundája volt. Ezt a hatalmas ragadozót jakut vadászok ejtették el 300 km-rel északkeletre Jakucktól az Amga folyó mentén. Eddig egyáltalán nem láttak soha ilyen északon tigrist ez a példány is nagy utat tehetett meg az Amur vidékétől idáig amíg végre a bundája a múzeumba került. Pompás, ujjnyi hosszú szőrzete kifogástalan állapotban volt. Egyetlen pillantással kétségkívül megállapítható volt faji hovatartozandósága, s így körülbelül bizonyos, hogy a tigris is lassankint vándorol észak felé, talán mert itt a végtelen taigákon bizonyára kevesebb ellenséggel találkozik mint déli hazájában.
Természetesen olyan könnyen nem adta az életét.
Az egyik jakut telepecske mellett hatalmas pusztítást vitt véghez a nyájakban. A bennszülöttek azt hitték hogy medve tizedeli az állatokat és négy bátor fiatal vadász vállalkozott rá, hogy ettől a nagyon drága vendégtől megszabadítja a környéket. Nagyon megrökönyödhettek amikor az ismeretlen szörnyeteget pillantották meg a remélt medve helyett, de az egyiknek mégis volt annyi bátorsága, hogy rossz kovás puskáját rásütötte a nyájak rablójára. A golyó nem sok kárt tehetett a tigrisben, csak éppen alaposan felbőszíthette, mert támadóját azonnal megölte. Erre kapott csak észbe a másik három és sietett bajtársuk segítségére. A harc vége az lett, hogy a tigris holtan maradt a küzdőtéren, de amíg végeztek vele, még két vadászt olyan súlyosan megsebesített, hogy az egyik rövid szenvedés után kimúlt. "

Eugen Wilhelm Pfizenmayer - Kelet -Szibíria őslakói (1930)

"Petropavlovszk az alaszkai aranyásó-városoktól leginkább azért különbözik, mert az alaszkai városokban mindenki lázasan dolgozik. Itt pedig mindent beborít a teljes tétlenség, lomhaság, tompa tehetetlenség. Az időnek egyáltalán nincsen értéke. Mindenki tudja hogy amit ma megtesz, megteheti holnap is, de akkor sem történik semmi baj, ha csak a jövőhéten végzi el a tennivalóját, sőt abból sem származik semmi kára, ha az egészet egy év múlva intézi el. Ez az ami az európait tönkreteszi. Meg vagyok róla győződve, hogy az, aki tíz évet Kamcsatkában töltött, teljesen elveszett a civilizáció számára s képtelenné válik minden rendes munkára. Hiszen itt - bármilyen vegyes is az orosz lakosság - mindegyik olyan szép egyetértéssel megegyezik abban, hogy a legfontosabb jelszó 'nicsevo' (nem tesz semmit)..."

"Amennyire tudtunk a tűz mellé húzódtunk és pompás melegben írtunk naplót. A szegény kutyáknak természetesen, mint mindig, Most is kinn kellett feküdni a havon. Bizony a szánhúzó kutyáknak komisz sorsa van Kamcsatkában. Soha életében nincs fedél alatt. Akárhogyan bömböl a purga, akármilyen csikorgó a hideg, mindig kinn kell feküdnie a havon és mégis csak nagyon ritkán veszítik el a kedvüket."

"A hőmérő megfagyott és a teásedényben a tűz mellé készített víz is egyetlen jégdarabbá fagyott össze."

"Amikor a hófehér erdőből a tundrára értünk , olyan csodálatos panoráma tárult elénk amilyet még Kamcsatkában nem láttam. . Öt vulkán emelkedett előttünk, s köztük mindenek előtt a hatalmas Klucsevszkája."

"Tiglitől kezdve még körülbelül ezer verszt ( 1680 km ) út állt előttünk Petropavlovszkig. Ennek az útnak a legnagyobb része a tenger partjának közelében lévő tundrákon át vezet. A tundrák majdnem mind olyan laposak, hogy szinte végük sem látszik s a láthatáron, mindenütt egybeolvadnak a tengerrel.
Ennek a vidéknek falvaiban lakik talán a Föld legelhagyatottabb, pusztuló népe s el sem tudok képzelni nyomasztóbbat, mint ezek között a szerencsétlen teremtések között utazni.Itt laknak azok a kamcsadálok akik az oroszokkal nem keveredtek. De a civilizáció áldásait azért ők is megérezték.(...)"

"Így Kamcsatka nyugati partja ma a legrettentőbb emberi nyomorúság visszadöbbentő példája lehet és mindennél világosabban mutatja, hogy hova vezet az európaiak terjeszkedése, hova vezet az a szörnyű politika, hogy a természetes népek nyakára mindig az európai emberfajták legaljasabb söpredéke telepszik rá."

Sten Bergman - Kamcsatka ősnépei, vadállatai és tűzhányói között (1927)